Kategóriák
      Foxpost

      Fizetési megoldás
      Hírlevél
      2018.09.10 15:25

      Te tudod, hogy a szádban ki lakik?

       

      Talán nem meglepő, hogy az emberi száj mikroorganizmusok ezreinek ad otthont. Persze, általában a létezésükre sem gondolunk – ám vannak köztük kártékony bacik, amelyek vissza is élnek a feledékenységünkkel. Ezek a kórokozók fogvesztéssel járó, súlyos szájbetegségek forrásai lehetnek! Most megismerheted a szád „lakóit”, és azt is, mit érdemes róluk tudnod a betegségek elkerüléséhez.

      A szájban több mint 700 féle baktérium telepedhet meg, ám - ha ez egy kicsit is megnyugtatóbban hangzik – az egy szájban egyszerre jelenlévő bacik száma „csupán” 34 és 72 féle közé tehető. Hatásuk szerint háromféleképp tudjuk rangsorolni őket: vannak közömbös, kedvező és ártalmas baktériumok.


      A kedvező baktériumokat nevezzük probiotikumoknak: ők elősegítik az emésztést, miközben a száj és az íny épségéért is felelnek. A közömbösek – ahogy azt sejteni lehet – se jó, se rossz hatással nem bírnak, egyszerűen csak békében megférünk egymás mellett. Az ártalmasak azonban egy sor fog- és ínybetegségért tehetők felelőssé, ezért fontos, hogy megismerkedjünk velük!


      Bemutatjuk a két főellenséget


      Mindjárt itt az egyik legelterjedtebb baktériumtörzs, a Streptococcus mutans. Ez a már nevében sem túl bizalomgerjesztő kis kórokozó a lyukas fogak elsődleges felelőse, mivel a szájban élve az általunk elfogyasztott cukrokkal és keményítővel táplálkozik. Ez még önmagában nem is lenne gond, csakhogy eközben fogzománc-bomlasztó savakat állít elő, létrehozva ezzel a fogszuvasodást, ami előbb-utóbb lyukas fogakhoz vezet, és garantált látogatást jelent a fogorvosnál.


      Hasonlóan gyakori bajkeverő a Porphyromonas gingivalis, nagy különbség azonban, hogy ez a törzs egészséges ember szájában általában nem gyakran telepedik meg. Ha azonban mégis felüti a fejét, akkor szinte biztosan fogágysorvadást idéz elő, ez a súlyos, fájdalmas és idővel egyre romló állapot pedig a fogakat tartó csontozatot károsítja, így azok előbb-utóbb kihullanak.


      Oké, ez ijesztően hangzik, de mégis mit tehetünk az esti fogmosáson kívül?


      Sajnos, ha egyszer már megtelepedett egy baktériumtörzs a szádban, nem lesz egyszerű kiirtani onnan. A jó hír, hogy megfelelő szájhigiénével kordában tarthatod, és tehetsz az ellen, hogy kárt okozzon! Az étkezések utáni (!) fogmosás és napi legalább egy alkalom fogselymezés segít, hogy teljes mértékben eltávolítsd az ételmaradékokat, így akadályozva meg a bacik szaporodását. Ugyanerre a célra jó lehet még a szájzuhany, ami magas víznyomással távolítja el az ételmaradékokat, és így csökkenti a kórokozók számát a fogágyban. Nézz körül a Szájpatika boltjában, hogy felfegyverkezz ellenük! Fontos még az antibakteriális szájvizekkel való rendszeres öblögetés is.


      Természetesen már a táplálkozással is sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük a bajt: előny, ha cukorban és keményítőben szegény étrendet követünk, különösen, ha étkezés után nincs nálunk kéznél egy fogkefe. Fogyasszunk rendszeresen tejet, joghurtot, sajtot, ezek ugyanis kalcium-tartalmukkal erősítik a csontokat, ráadásul a baktériumok savas hatását is közömbösítik! A répa, alma és zeller az ételmaradékok eltávolításában segít, míg a hagymaevés épp olyan gyilkos a rossz bacikra, mint egy első randi sikerére nézve.